Az Év Újságírója díjat 2010-ben alapították a The Guardian és a Chinadialogue folyóiratok. Az elismerés a környezetvédelmi szakújságírás támogatása és fejlesztése céljából jött létre. Feng Jie az elmúlt évben megjelent három cikksorozatáért vehette át az elismerést. A Souther Weekend munkatársa, Kína három legégetőbb környezetvédelmi kihívásáról közölt tényfeltáró riportsorozatot.
A levegő tesztelése az anyaországnak a légszennyezettségi adatok körüli visszásságok bemutatásával és egy országos online kampányfelhívással hívta fel a figyelmet problémára. A kampányban résztvevő cégek és magánszemélyek a saját mérőkészülékeik adatait töltötték fel egy közös adatbázisba.
A Vízügyi vészhelyzet Kína északi városaiban: behozatal vagy lepárlás című írásában a fokozódó vízhiány megoldását célzó javaslatokat sürget és fellép a vizek illegális ipari nehézfém szennyezése ellen.
A legnagyobb visszhangot kiváltó cikke a Bohai öbölben történt olajvezeték szivárgás feltárása volt. Annak ellenére, hogy mind az üzemeltető ConocoPhillips cég, mind a Kínai Nemzeti Nyílttengeri Olajipari Vállalat mélyen hallgatott az ügyről, a Souther Weekend és Feng Jie munkájának köszönhetően az eset nagy nyilvánosságot kapott. Nem ez volt Kína első olajkatasztrófája. De ez volt az első olyan eset, ami Kínán belül is napvilágra került.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.